Random Képregények

Utolsó kommentek

  • -Szűcs Gyula-: @Dagda: Mi is! :) (2015.12.09. 17:29) RANDOM #1
  • Dagda: @-Szűcs Gyula-: Örülünk, Vincent. :) (2015.12.06. 22:00) RANDOM #1
  • -Szűcs Gyula-: @Amigarockwell: helyes, helyes! :) (2015.11.04. 06:51) RANDOM #1
  • Amigarockwell: @-Szűcs Gyula-: Hűha, hirtelen azt se tudtam mi történt :) na majd meglessük ezt is :) (2015.11.01. 13:39) RANDOM #1
  • -Szűcs Gyula-: @Szentgyörgyi: @michhuli: @pvissza: @gamerZ: ELKÉSZÜLT A CAFE POSTNUCLEAR FOLYTATÁSA!!! Ami egyb... (2015.10.31. 12:12) Előzetes - Café Postnuclear #2
  • Utolsó 20

Hogyan írjunk képregényforgatókönyvet?

2011.02.28. 14:47 Chavez

A Random magazin felhívására számos írás és ötlet érkezett (amiket nagyon köszönünk), de a tapasztalat azt mutatja, hogy sokan nincsenek igazán tisztában a képregényes forgatókönyvírás mikéntjével, vagy hogy egyáltalán hogyan is néz ki egy ilyen típusú forgatókönyv. Ez nem tragédia, hiszen ezt sehol nem tanítják, ha valaki bele akar tanulni, akkor saját magának kell utánajárnia, a probléma inkább az, hogy magyar nyelven gyakorlatilag szinte semmi sem található a témában.

A Random magazin stábja, bár közel sem nevezhető profinak ez ügyben, az eddig szerzett tapasztalataikra alapozva mégis megpróbál segítséget nyújtani a kezdő íróknak ugyanúgy, mint a novellaírásban már járatos, de a képregényírásban még laikus jövendőbeli képregényszerzőknek. Következzék tehát a Random gyorstalpaló kurzusa.

 

 


1. rész - Előkészület

Bár konkrétan a forgatókönyvírásról akartunk értekezni, azt hiszem fontos, hogy mégis inkább a legelején, az alapoknál kezdjük.

Képregényt írni egyszerre nehéz és könnyű. Könnyű, mert vizuálisan, tehát képekben, panelekben gondolkodhat az ember, konkrétabban leírhatja az elképzeléseit, és persze olyan dolgokat is megvalósíthat, amiket filmen vagy regényben sem biztos hogy meglehet. Ugyanakkor nehéz, mert a megírásra szánt történetnek alkalmazkodnia kell a képregény formanyelvéhez, miközben a történetírás szabályainak is meg kell, hogy feleljen.

Fontos, hogy mielőtt írásra szánjuk magunkat, legyen meg a pontos elképzelésünk arról, hogy mit is akarunk írni. Nem elég egy ún. "high concept", vagyis maga a nagy ötlet, ha nem tudjuk azt megfelelően kibontani. Nem elég csak elkezdeni az írást, aztán menet közben rábízni az ihletre, vagy a véletlenre, tudnunk kell előre, hogy nagyjából mi lesz a történet vége, és menet közben milyen dolgok történnek majd benne hőseinkkel. Legyünk tisztában azzal is, hogy amit írni akarunk, az megközelítőleg milyen stílusba, zsánerbe tartozik bele, mert bár ezeket keverni is lehet, sőt, ajánlott, azért nem minden esetben szerencsés (pl. egy komolyabb, mélyebb tartalmú sztorinak nem mindig tesz jót, ha elvicceljük). Lehetőleg már az írás megkezdése előtt alkossuk meg a főbb karaktereinket, mellékszereplőinket, és szánjunk erre minél több időt, hiszen akár az egész sztori is bukhat rajtuk. (Erről majd még beszélünk a harmadik fejezetben.)

Miután megvan az alaposan átgondolt ötletünk, és megalkottuk a történetünk főszereplőit, következhet a második lépés, vagyis hogy írjunk belőle egy részletes vázlatot. Ez nem egyenlő a szinopszissal, ami csak összefoglalja a tartalmat. A vázlat (vagy treatment) részletesebb, leginkább olyan, mint egy elnagyolt novella, és elsősorban önmagunknak segítünk vele. Leírja a történetet elejétől a végéig, részletesen tárgyalja a cselekményt, a konfliktust, kitér a főbb mellékszálakra, tartalmazza a fordulatokat, és persze a lezárást is. Ez azért fontos, mert így áttekinthetőbb az egész sztori, és ekkor még könnyebb észrevenni, kiszúrni az esetleges hibákat, következetlenségeket, logikai bukfenceket, vagy a lukakat a sztoriban, és jobban át tudjuk látni a történet ritmusát, egyenletességét. Ekkor még könnyen írhatunk bele új dolgokat, és vehetünk ki működésképtelennek ítélteket. Ha ezt a vázlatot többször alaposan átnéztük és javítottuk, akkor nekiállhatunk forgatókönyvvé írni.


2. rész - A forgatókönyv

A képregényes forgatókönyvírás nem egy egzakt tudomány, valójában nincsenek kötött szabályai, jobb is, ha az író maga találja meg azt a módszert, amivel számára a legkönnyebben, legkényelmesebben tudja leírni a történetét, de azért vannak bizonyos elvárások, amikhez érdemes tartani, mert azzal jelentősen megkönnyíthetjük a saját, de főleg a rajzolónk dolgát. Ha már megvan a rajzolónk, akkor mindenképpen érdemes vele egyeztetni, és az ő igényeihez igazítani az írási módszerünket. De van néhány bevált technika is, amikből válogathatunk, és hogy ezek közül melyiket válasszuk, az sok mindenen múlhat. Én most a két legelterjedtebb alaptípust mutatom be.

Használjuk példának a Random első számában olvasható Árnyékfalu legelső oldalát. (Klikkre növekszik.)

 

Oldalra törés

Ennek az egyszerűbb formátumnak a lényege, hogy a történetet oldalanként írjuk le, vagyis elképzeljük, hogy egyetlen képregényoldalon körülbelül mit fogunk majd látni, és ezt írjuk le szavakkal. Ez a módszer többet bíz a rajzolóra, és ilyenkor általában a panelek számát, alakját, méretét és elhelyezkedését is ő találja ki. De természetesen ez sem szabály, az író itt is ugyanúgy megadhat bizonyos paramétereket, és ilyenkor is nyugodtan bocsátkozhat részletekbe.

Lássuk ezt a gyakorlatban:
 



Árnyékfalu #1

1. oldal

Ez az oldal csak egy izgalmas felvezetés, a történethez szorosabban nem kapcsolódik, de itt látjuk először az Árnyéklényt.

Felirat: Szélország, 1163 kora ősze

Éjszaka van, egy magányosan álló nádfedeles kis parasztházat látunk. A ház ablakára és falára rejtélyes árnyék vetül. Odabent egy parasztember ül a gyertyafénynél, majd kimegy az éjszakába, hogy ételt vigyen a kutyájának. Közben szólítja az ebet: - Gyere, Vörös! 
De hiába próbálja előcsalogatni az óljából, a kutya nem jön elő, reszketve húzza meg magát, annyira fél valamitől. Paraszt: - Mi van veled komám? Tán nem kéred a maradékot?
Az Árnyéklény a férfi mögé lopódzik, hogy lecsapjon rá. Hatalmas üvöltés rázza meg az erdőt.



Mint látható, ebben az esetben csak magát a történést ismerjük meg, illetve a szövegeket, a forgató azonban nem részletez, a ház, a férfi vagy az Árnyéklény kinézetéről ugyanúgy nem kapunk infót, mint ahogyan arról sem, hogy mindezen esemény mennyi és milyen panelben legyen megrajzolva. Ez a módszer az író szempontjából a leggyorsabb, a rajzoló pedig ilyenkor élvezheti a legnagyobb szabadságot. A fő karaktereket ebben az esetben is ajánlott már előre megalkotni, hogy a rajzoló tisztában legyen vele, hogy az Árnyéklény hogyan is nézzen ki. Nem árt tehát, ha az író egy külön leírást, összefoglalást készít a helyszínekről, a korról, a hangulatról, a szereplőkről, és a sztori hangulatáról, mert a rajzoló ezek alapján még könnyebben tud dolgozni. Elsősorban jól összeszokott író-rajzoló pároknak ajánlott.

Full script, vagyis a panelre törés

Ha konkrét elképzeléseink vannak a panelek méreteiről, formáiról, elhelyezkedéseiről, a perspektívákról, a részletekről, akkor értelemszerűen egy részletesen megírt forgatókönyvet kell adnunk a rajzolónak, amiben mindezeket egyértelműen leírjuk. Ilyenkor a forgatókönyvben mi határozzuk meg a panelek számát, hogy azok mekkorák és milyen alakúak legyenek, illetve mi látszódjon bennük, és milyen szögből. Ennek a típusnak a veszélye, hogy ha nagyon megkötjük a rajzoló kezét, akkor ő az általunk ejtett hibákat is belerajzolja, de ha folyamatos kapcsolatban maradunk vele és megbeszéljük az esetleges felmerülő problémákat, akkor ez is kiküszöbölhető.

Nézzük, hogy néz ki ez a gyakorlatban:



Árnyékfalu #1

1. oldal

1. panel

Közepes, négyzet alakú panel. Éjszaka van. Egy magányos nádfedeles parasztházat látunk kívülről. A sötétben szinte csak a sziluettje látszik. A kéményéből füst száll fel.

FELIRAT
Szélország, 1163 kora ősze

2. panel

Közepes, négyzet alakú panel. Közeli a ház rácsos ablakáról. Egy fura sötét árnyék vetül a falra és az ablakra. (Az Árnyéklényé.)

3. panel

Közepes, négyzet alakú panel. A ház belsejében vagyunk, egyszerű, puritán berendezésű szoba. Egy parasztember ül egy széken. Idősödő, vastag bajszú férfi. A szobát az asztalon álló gyertya fénye világítja be. Háttérben az előbb látott rácsos ablak látszik.

4. panel

Közepes, négyzet alakú panel. A ház kívülről. A férfi kilép az ajtón, hogy ételmaradékot vigyen a kutyájának. A ház jobb oldalán a fal mellett látjuk az Árnyéklényt bujkálni.

PARASZT
Gyere, Vörös! 

5. panel

Kisebb panel. Egyszerű, összetákolt kutyaólat látunk, benne a kutyát, amint ijedten meghúzza magát, mintha félne valamitől. A férfit hátulról látjuk, amint leguggol hozzá, hogy az étellel előcsalja.

PARASZT
Mi van veled komám? Tán nem kéred a maradékot?

6. panel

Szélesebb panel. A parasztember arcát látjuk szemből, közelről. Mögötte az Árnyéklény készül éppen lecsapni a gyanútlan férfira.

7. panel

Oldalszéles panel. A házat messziről, nagy totálban látjuk a közeli erdő fái közül. Az erdőből egy kis ösvény vezet a házhoz. A környéket hatalmas üvöltés rázza meg.

HANGEFFEKT
Aiiiiie!



Bár ez a típusú forgató némileg kötött, attól még rugalmasan kezelhető, például sokszor szerencsésebb, ha a rajzolóra bízzuk a panelek méretét, mert a rajz, illetve a hozzá kapcsolódó szöveg(buborék) befolyással lehet rájuk. A részletezés mértéke is egyéni ízlés kérdése, törekedjünk az egyensúlyra, de ne essünk túlzásba, rengeteg felesleges munkától kímélhetjük meg ugyanis magunkat, ha nem nézzük hülyének a rajzolót, és nem magyarázzuk túl a dolgokat.

Tippek:
Ez a fenti példa csak egy alaptípus, a panelekre vonatkozó információkat többféleképpen is jelölhetjük. Például meghatározhatjuk a sorok, és az egy sorba eső panelek számát is, aztán mindezt az elején egy mondatban is leírhatjuk, de ha akarjuk, akár meg is rajzolhatjuk az oldal szerkezetét. Kinek, hogy kényelmesebb. Az egyszerűsítés érdekében pedig az oldalak és panelek számozását jelölhetjük akár a következő módon is: 1.1, 1.2, 1.3 .... (Értelemszerűen az első szám az oldal számát, a második a panelt jelenti.)

Az áttekinthetőség miatt mindenképpen javasolt a beszélők nevét kiemelni, nyomtatott nagybetűkkel, vagy kövérítéssel, a párbeszédek szövegét pedig kurzíválással (dőlt betűkkel írva), de akinek kedve van, akár színekkel is jelölheti, de szokás középre igazítani is.

Ahogy említettem, a képregényes forgatókönyvírásnak nincsenek kőbe vésett szabályai, a lényeg, hogy mindig az áttekinthetőség és az egyértelműség lebegjen a szemünk előtt. A Random magazinban is van olyan képregény (Café Postnuclear), ami saját módszer alapján készül. Ha a rajzoló jól megérti az írói akaratot, akkor sokkal gördülékenyebben megy majd az alkotási folyamat.


3.rész - Tippek, trükkök, jótanácsok

Mostanra már nagyjából tudjuk, hogy hogyan is kell megírni egy forgatókönyvet, de a sikerhez ez még nem elég. Ezért az utolsó fejezetben szeretnénk néhány hasznos útravalót is adni, ami segíthet abban, hogy minél jobb és minél sikeresebb képregényszerzők lehessünk.

Nézzük meg kicsit a történetírás alapszabályait. A történetek többnyire felvezetéssel, úgynevezett expozícióval indulnak, ekkor ismerjük meg a főszereplőinket (legalábbis egy részüket), a köztük lévő viszonyt, az időt, a helyet, az esetleges előzményeket. A történet érthetősége szempontjából ez elhagyhatatlan, vagyis nem javasolt rögtön a dolgok közepébe vágni. Ezután kezdődhet a cselekmény fokozatos kibontása, a szereplők közti konfliktusok taglalása, a krízis, majd mindez fordulatokon keresztül elvezet a csúcsponthoz (általában ez a leggyorsabb, legdinamikusabb része a történetnek, pl. itt történik meg a végső nagy összecsapás), és végül a lezáráshoz. Ezek szintén valamennyire képlékeny szabályok, de ezek nélkül nehéz érdekes, vagy izgalmas képregényt alkotni.

Legfontosabb a megfontolt témaválasztás. Manapság már nehéz igazán eredeti ötlettel előállni, de azért törekedni kell rá. Természetesen a működő kliséket, paneleket nem kell elvetni, csak jól kell beépíteni őket a történetünkbe. Felesleges divatos témákban gondolkodni, mint például vámpírok, zombik, farkasemberek, űrcsaták, hacsak nem érezzük úgy, hogy hozzá tudunk még tenni valami újat ezekhez a már csúcsra járatott zsánerekhez. Ugyanakkor ne próbálkozzunk már rögtön az elején fajsúlyos, vagy nagyon összetett és bonyolult dologgal, előbb inkább szerezzük meg a rutint.

Nézzük meg, hogy amit írni szándékozunk, az milyen terjedelműnek ígérkezik. Ha nagyobb lélegzetvételű mű, akkor érdemes fejezetekre bontani. Egy-egy fejezet oldalszáma többmindentől is függ, általában 20-25 oldal a megszokott, de ezt rengeteg dolog befolyásolhatja, elsősorban pl. a történet tempója. Túl nagy adag megterheli az olvasót, a túl kevés esetén pedig hiányérzete lesz. Ha több fejezetre bontható a történetünk, akkor a fejezeteket önállóan kell kezelni, vagyis egyetlen fejezet alatt is történjen valami jelentős, adjon új információt, és a végét úgy zárjuk le, hogy adjunk is, meg ne is. Vagyis az olvasó ne érezze magát becsapva, viszont keltse fel az érdekelődését a folytatásra. Ennek egyik legnépszerűbb módja az úgynevezett cliffhanger, vagyis függőben hagyott cselekmény. Lényege, hogy olyan ponton szakítja meg az eseménysort a fejezet végén, hogy annak a folytatását, következményeit már csak a következő fejezetben ismerhesse meg az olvasó, ezzel is egyfajta feszültséget teremtve.

Alkossunk minél ötletesebb, minél eredetibb szereplőket, ne másoljunk le más, már létező karaktereket (az ihletés már más kérdés). Készítsünk alapos jellemrajzot róluk, ruházzuk fel őket egyedi tulajdonságokkal, külső-belső ismertetőjelekkel, és nagyon fontos, hogy a karaktereink fejlődjenek a történet során, tehát legyen rájuk hatással a cselekmény, az események, a többi szereplő.

Írás közben is készítsünk vázlatokat, írjunk le többféle variációt is, és később nyugodtan vegyük elő őket, ha esetleg elakadnánk. Ha úgy érezzük, hogy megrekedtünk, ne erőltessük, pihenjünk rá pár napot, és vegyük elő újból.

Ha lehet, gondoskodjunk minél több referenciáról. Ez az írónak és rajzolónak is könnyebb, mivel előbbi pontosabban meg tudja mutatni az elképzelését, utóbbinak pedig nem kell ezzel külön foglalkoznia, továbbá pontosabban tudja vonalakba önteni a rajzot.

Figyeljünk a ritmusra! Nem szerencsés, ha túl gyors ütemet diktálunk végig, sem ha ólomlábakon halad a sztori. Az akció legyen gyors, dinamikus, a felvezetés mérsékelt, a feszültebb jelenetek lassabbak, a csúcspont ismét lendületes, a lezárás egyszerű, gyors és rövid. A lényeg, hogy végig izgalmas és érdekfeszítő maradjon, töltse ki a helyet, egyetlen felesleges képkocka se legyen benne, de ne is kapkodjon. Idővel mi magunk is ráérzünk, addig pedig gyakorolni kell.

Ne akarjunk mindenáron rendhagyóak lenni, attól, hogy felrúgjuk a szabályokat még nem feltétlenül leszünk egyediek.

Ne írjuk tele szöveggel a panelt, ne spóroljunk a hellyel, a sok szöveg kizökkenthet az olvasásból, és elvégre képregényről beszélünk, tehát figyeljünk az arányokra.

És végül a legfontosabb jótanács:

Olvassunk sokat és sokféle képregényt, és próbáljunk tanulni belőlük!


Jó munkát, és sok sikert!

Chavez
Random szerkesztőség - 2011 Február

komment

Címkék: szolgálati közlemény segédlet

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zhal 2011.03.03. 10:15:44

Kösz, Chavez, nem is mondok többet, szerintem a többi wannabe író is csak nem tudja milyen szóvirággal dobjon meg. :)

Chavez 2011.03.03. 12:49:19

@zhal: Én kösz. Mondjuk arra számítottam, hogy minden egyes bekezdésembe belekötnek majd, de mivel ez nem történt meg, ezért most már merem azt hinni, hogy talán nem írtam hülyeségeket. :) Remélem, hogy hasznos lesz, és örülök hogy mi tettük meg az első lépést. Természetesen kérdésekre is megpróbálunk válaszolni, és a későbbiekben más hasznos irományokat is tervezünk. Pl. a muffin sütésről, a bontott karburátor felújításáról, alapszintű Excel kezelésről, az otthoni pálinkafőzés veszélyeiről, de tervezünk szexuális felvilágosítást és párkapcsolati tanácsadást is.

sep · http://prizmafolyoirat.com/ 2011.03.03. 19:18:42

Egyedül az expozícióról szóló pár sor tűnik nekem kicsit ódivatúnak, egy in medias res kezdés baromi erős tud lenni, ha valaki ügyesen használja, ráadásul a fokozatosan adagolt információkkal egészen sokáig fent lehet tartani a feszültséget és ezzel együtt az olvasó figyelmét.

Chavez 2011.03.03. 19:55:41

@sep: Igazat kell adnom, és bár nem mentség, azt a részt csak utólag tettem bele, hogy azért érintve legyen a téma. De ezeket igazából már nem a mi dolgunk magyarázni.

kelta 2011.03.17. 21:55:57

Mikor jön már az új Random????????????

Tavaszról volt, szó, és már 17 napja tavasz van. Nem erről volt szó!!!
Meddig kell még várnunk az új Randomra?!!:)))

Zspider · http://zspider.blog.hu/ 2011.03.18. 00:38:43

Igen, de nem ebben az évben :D

Chavez 2011.03.18. 19:22:49

@kelta: A tavasz 17 pillanata. :)

Tavasz végén jön csak a Random #2, mert nem akarjuk, hogy a jó időt olvasgatással töltsétek a szobában. ;)

De hamarosan jön némi előzetes, aztán idén még lesznek érdekességek a házunk tájáról, csak még egy kis türelmet kérünk.

Mao elvtárs · http://diamondhostess.hu 2011.05.16. 23:22:24

Ebben a terjedelemben elég jó az összefoglaló, kevés lényeges dolgot lehet hozzátenni (apróságokat annál inkább). A karakteralkotáshoz tennék hozzá.

Koncepció: el kell dönteni, hogy karakterközpontú vagy eseményközpontú a sztori. A karakterközpontnál egy főszereplőnk van, azt látjuk, amit ő lát és tud, kevés a külső info, vele együtt bogozzuk ki a szálakat. Vannak barátai, vannak ellenségei, de mindenkit az ő értékítélete alapján ábrázolunk. Ha fejlődést látunk az események során, az az ő jelleme és/vagy képességeinek a fejlődése. A konfliktusok megoldása is ennek a kulcsa, nem kerülhetnek elő addig eltitkolt ismeretlen képességek, sem a karakter tudásával, erkölcsével, logikájával ellenkező megoldások. Ha meghökkentőt akarunk, fel kell vezetni (pl. az elején történik valami, amit megtanul és alkalmazza a végén), elő kell készíteni, másképp kalapból előrángatott megoldásnak érzi az olvasó. Érdemes nagyon sok figyelmet fordítani rá, legyen életszerű, szerethető, valaki, akivel azonosulhatnak az olvasók. Sok esetben azért lesznek hétköznapi emberekből a szuperhősök, hogy álmodozhasson a kiskamasz, hogy őt is megcsípi a radioaktív pók. Legyenek a jelleméből fakadó lépések logikusak, egyértelműek, ugyanakkor használja a képességeit maximálisan, ha mégsem, az legyen megindokolva.

A történetközpontúság megengedi a több karakter (rendszerint a szembenálló felek) szemszögének ismertetését. Nyilván ekkor is fejlődnek a karakterek, de az olvasó külső pontból látja a történéseket, nem azonosul annyira egy-egy szereplővel (bár tetszhet neki). Ekkor kevésbé fontos a szereplők tudása, sokkal elnagyoltabb karakterek is beleférnek, a döntéseik és cselekedeteik alapján ítéljük meg a jellemüket, nagyobb a szabadság, bár több logikai szálat kell figyelembe venni. Ekkor rendszerint nincs belső narráció.

A mellékszereplők feladata kettős: egyrészt ők lehelnek életet a környezetbe (kell szerethető, utálható és ellentmondásos karakter is, akiről mindenki mást gondol és össze lehet veszni rajta, ki kinek a kedvence), másrészt előremozdítják a cselekményt (híreket hoznak, eseményeket kommentálnak, árulókká válnak, meghalnak stb. sőt, bonyolultabb történetnél "szájbarághatják" a háttéreseményeket.
Ha súlytalanok a karakterek, akkor maximum szép képtár lesz a képregény. A rajzolónak sem lesz támpontja, ha nem érzi a jellemeket, és ha nem azt jeleníti meg, mint amire az író gondolt, akkor az olvasó nem lesz képben, üt egymást a rajz és a sztori.

Azt javaslom, igen gazdagon dolgozzátok ki a karaktereket, ne legyenek ellentmondásosak, a klisékkel óvatosan bánjatok. Hivatkozzatok színészekre, karakterekre de adjatok egyedi arcot neki. A szótlan, mogorva hősök üresek, de ha megértjük a motivációikat, életre kelnek. Nincs rosszabb egy olyan képregénynél, amelybe láthatóan sok munkát és energiát öltek, mégsem élvezhető, emrt nem értjük hogy ki kicsoda (az előző Randomban az a robotos cucc itt vérzett el, egy vicces nick még kevés a jellemek bemutatásához).

Egy-két jó karakter viszont önmagában is elviszi az egészet, sőt, önálló életre kel, lásd Death karakterét a Sandmanben vagy Boba Fett a Star Warsból.

Még röviden a képalkotás koncepciójáról (forgatókönyv szempontból): nem mindegy, hogy mennyit akarunk megmutatni és mit bízunk a képzeletre. Egy részletesen és igényesen rajzolt kép önmagában is percekre lefoglalja a nézőt (nyilván nem első olvasáskor), támogatja a hangulatot, szöveg nélkül is felvezeti az eseményeket. Pl. egy tál gőzölgő sütemény az asztalon arra utal, órák óta otthon van a szereplő, házias hangulatot teremt, akár felvezeti, hogy vár valakit. Ha ekkor megtámadják, erős kontraszt keletkezik és jobban üt az esemény (a Titanic első másfél órája ara volt jó, hogy jobban szurkoljunk a főszereplőknek, mert megszerettük őket). Ha viszont csak a cselekményre koncentrálunk és a rajzok elnagyoltak, többet bízunk a fantáziára, az atmoszférát az olvasó teremti meg a saját szája íze szerint. Tudnunk kell, milyen instrukciókat adunk a rajzolónak, a képességeibe és idejébe mi fér bele. Ne hibázzunk ott, hogy a rajzra bízunk mindent, miközben a fejünkben összeállnak az események, de nem jelenik meg minden komponens.

Remélem, érdemben hozzá tudtam tenni. Van még sok minden, de hagyjuk meg a felfedezés örömét. :)

Chavez 2011.05.17. 00:07:14

@Mao elvtárs: Köszönjük, és azok nevében is, akik majd remélhetőleg hasznosítani is fogják. ;) A téma természetesen sokkal nagyobb terjedelmet igényel, ezt csak kiindulási alapnak szántam.

Mao elvtárs · http://diamondhostess.hu 2011.05.18. 11:19:24

Muszáj volt kihangsúlyozni, mert a jó karakter önmagában is elviszi a sztorit, de lehet egy történet bármilyen izgalmas, csak a szereplőkön keresztül élhetjük magunkat bele, és ha súlytalanok, akkor az egész nem ér semmit, vagy legalábbis a rajzoló fantáziájára lesz bízva. Ami egyes esetekben működhet ugyan, de akkor minek a forgatókönyvíró?

Linkelek egy képet: ha ezt megnézitek, a történet már önmagában kikerekedik ebből az egy ábrából. Ezt a hangulatot kell megfogni a karakteralkotásnál.
m.blog.hu/kr/krap/image/Maiden1986%20Somewhere%20%28Derek%29.jpg

A fontos kérdések a főszereplő(k)ről, ha életszerű jellemet akarunk kreálni:
- Hol nőtt fel, milyen élete volt gyerekként?
- Mi volt az első nagy esemény az életében, ami azzá tette, ami most?
- Miként tekint önmagára?
- Vannak-e valódi barátai, mi tudnak róla és milyen a viszonyuk egymással?
- Mely tulajdonságok teszik őt különlegessé?
- Mi a legfőbb célja az életben és miért az?
- A döntéseinél milyen erkölcsi elveket alkalmaz?
- Mi a gyenge pontja?
- Kik az ellenségei és miért azok?

A válaszokat nem kel megjeleníteni a képregényben, legalábbis nem azonnal, de a bennünk kialakult egységes kép segít a következetlenségek elkerülésében és a karakterfejlődés meghatározásában egyaránt, valamint ráébreszt arra, ha megint megalkottuk ugyanazt a klisét ötvennyolcadjára. A Conan jó; az Ator gyenge koppintás; a Barbár fivérek pedig zsánerében ugyanaz, de a karakterek nem összetéveszthetők. Ezt kell nekünk is elérnünk, és ha a főszereplők megragadják a fantáziát, az egész képregényt sokkal könnyebb lesz megírni, az epizódok magukat adják. Kis túlzással élve, ha a karakterek megvannak és élnek, már csak ki kell tölteni folytonossággal az eseményeket. Az előző Randomból véve a példákat:
Árnyékfalu: nem tudunk sokat a szereplőről, de elhiszem, hogy izgalmas karakter.
Café Postnuclear: súlytalan klisék, csak a környezet teszi érdekessé.
Rossz bőrben: életszerű, bár nem eléggé kiforrott karakter, bár ez tetszett nekem a legkevésbé mint képregény, a főszereplője a legszerethetőbb mind közül, így a folytatáshoz sok reményt fűzök.
A város legendái: semmitmondó karakterek, a személyiségre utaló mondatok kivétel nélkül elcsépeltek, ráadásul túl sokan vannak - egy érdektelen fősereplőnél csak a sok érdektelen a rosszabb, akiket simán összekeverhetünk.
Az első naptól az utolsóig: az előzőnél is rosszabb, az egyenruhák miatt pláne összekeverhetőek. Nem tudnék felidézni két senkihez sem köthető nicken kívül senkit.

Tudom, hogy amiről írok, nem képregény-forgatókönyvre vonatkozik, hanem általánosságra, de könyörgöm: az alkotás motivációja ne az legyen hogy csináljunk valamit mert poén, hanem az, hogy megmutassunk valami tényleg érdekeset, ami bennünk van. Én is sokszor lendültem világteremtésbe, és mindig elakadtam ott, hogy már megint egy Gyűrűk Ura vagy Star Wars klón lett belőle. Az meg csak arra jó, hogy elkerüljük a jogdíjakat. :) Aztán jött egy ihlet, és azóta a világom cirka 1000 évnyi történelemmel kikerekedett, és nem hasonlítható egyetlen általam ismert világhoz sem, pedig nyilván azokból (és a történelemből) táplálkozik.

Esetleg leírjam képregény-forgatókönyv szinopszisaként? :)

Mao elvtárs · http://diamondhostess.hu 2011.05.18. 12:29:16

Ha már belelendültem, ejtenék szót a környezetről is. Miután képi műfajról van szó, nem mindegy, mit mutatunk meg. Egy gépekben jó grafikus lehet, nem tud pl látványos sárkányt alkotni., míg egy tökéletes anatómiát felvázoló ember akár tökhülye is lehet a kütyükhöz és csak a turmixgépről meg a mobilról tud mintázni.

Tehát a környezet. A legfontosabb kérdés, a hol és mikor.
Múlt (történelmi) vagy jelen - ezt ismerik az emberek.
Alternatív jelen - valami, ami ismerős, de kicsit más (Café Postnuclear, DC univerzum, Watchmen, World of Darkness)
Közeljövő - majdnem ismerős, de bele lehet pakolni a szolid scifi elemeket, épületekkel, járművekkel, fegyverekkel - népszerű téma, mert nagyon könnyen kezelhető.

Ezek a világok nem követelnek sok fejtörést, sem magyarázatot. De mi a helyzet a többivel?

Klasszikus scifi és fantasy környezet - sztereotipikus, ami jó, mert nem kell megmagyarázni, mit tud egy sárkány, egy törp vagy egy csempészhajó. Ugyanakkor remek alkalom felborítani a trendeket és ezzel új ízt adni az egésznek (a Dark Sun emberevő hobbitjai, a Warcraft "lovagias" és bölcs, bár gonosz orkjai).

Az igazi csemege azonban a teljesen idegen világ, amelyben a műfaji elemek tetszés szerint keverhetők. Nagyon óvatosnak kell lenni, ha nem akarunk logikátlan katyvaszt, de igen izgalmas világok emelkedhetnek fel - Warhammer40k, Shadowrun, Vincent Segrelles Mercenaryje, de akár a Stargate univerzum Ori vagy Goauld népe is kitűen érzékelteti ezt. A SG1 illetve a Star Wars zseniálisan oldotta meg a feladatot: számtalan elszeparált világ, ahol az egyedi fejlődési vonalak csak kevéssé hatnak egymásra, így igen változatos kultúrák jelennek meg és szinte korlátlan az alkalmazható tér.

Ha a világ alapkoncepcióját tudjuk, ismerjük az általános gazdasági-politikai, rendvédelmi alapelveit, és legalább nagy vonalakban a jellemző társadalmát, van mihez viszonyítani a karaktereinket. Sokszor az mutatja meg a világ másságát, ha egy környezetéből kiszakított földit helyezünk bele és az ő szemén át hivatkozunk a különbségekre.

Ez a világ azután gazdagon illusztrálható. Ha jól választunk, a rajzolónk feladata is könnyebb, ugyanakkor együtt dolgozva egymást inspirálhatjuk. A környezetbe behelyezve a karaktereinket pedig szinte készen is vagyunk, már csak a treatment hiányzik.

Na, eleget okoskodtam, talán túl sokat is. :)

rorki 2012.07.04. 10:36:05

Erdekes cikk volt, es utana a komentek is. Bar volna tobb hasonlo iras!

Emtrexx 2012.07.04. 11:16:52

@rorki: Hopp, véletlenül keletkezett egy kis malőr a szöveg színével :O Még jó hogy el tudtad olvasni! :D (Most már javítottuk)
És köszi a kommentet!

T.M.S. 2012.07.16. 20:33:12

Helló!

Én, mint kezdő fórumozó a Random képregényeknél, megszeretném kérdezni, hogy honnan tudnék rajzolót szerezni friss irományaimhoz, és hogyan tudnék vele kapcsolatba jutni az interneten keresztül. még nem sikerült az oldalt teljesen kitapasztalnom, de a fontos dolgokat már elolvastam, tudom mi a dolgom.

Előre is köszönöm: T.M.S, vagyis
Tóth Marcell Soma

Kreppi 2013.07.22. 19:47:48

Engem az érdekelne leginkább - mivel eddig sehol nem találtam róla pontos infót -, hogy a képkockák mérete mégis mekkora lehet? Gondolom van valami szabvány erre.

Kreppi 2013.07.23. 18:09:56

@Kreppi: Már választ kaptam a kérdésemre!
süti beállítások módosítása