Random Képregények

„A smell of nerdiness and geekery“

A Londoni Film és Képregény Fesztivált nem először rendezték meg idén. A tavalyihoz képest mégis jelentős volt a változás: sikerült közel megduplázni a látogatók számát. Hogy hogyan?

A rendezvény alapvetően arra szakosodott, hogy összehozzon sztárt és rajongót, hogy autogramokért ostromolhassuk és lencsevégre kaphassuk kedvenc filmjeink, sorozataink szereplőit, vagy kedvenc képregényalkotóinkat. Odakint ennek komoly hagyománya van: árusok tömegei szakosodtak arra, hogy szignókkal ellátott fényképeket, vagy épp közös fényképek tárolására szolgáló kereteket áruljanak. Több ilyen standot is láttunk az idén. A fő látványosságot persze azok a pultok jelentik, ahol a sztárokat mi magunk környékezhetjük meg az aláírnivalókkal. Idén több mint száz filmekből és a tévéből ismert színészt, szakembert, nagyjából 90 képregényest, és hatvan regényírót / szerzőt vonultatott fel a rendezvény. Nem csoda hát, hogy az érdeklődés nemhogy csökkent, hanem meredeken nőtt. Könnyű dolguk van persze a szervezőknek Londonban, ahol a sztárok helyben laknak, dolgoznak, vagy épp ahová könnyebb elcsábítani őket, mint mondjuk Budapestre. Ott van például a Trónok harca sorozat, melynek szereplőgárdája tele van angollal. Voltak is a fesztiválon jelen a stábból szép számmal. És akkor még nem is beszéltünk az olyan produkciókról, amik teljes egészében a brit földön készülnek, így például a Sherlock vagy a Doctor Who (Ki vagy doki?), melyek szintén kiemelt jelentőséget kaptak a fesztiválon. A Trónok harca vetítés mellett ugyanis volt egy kiállított díszlet a Sherlockból is, a kedvenc dokink kalandjait elregélő sorozatot pedig csecsebecsés pultok tömegei és számos színész a személyes jelenlétével képviselte.

Persze a felhozatal nem állt meg az országhatároknál: amerikai produkciók, így például A gyűrűk ura és a Star Wars gárdájából is találhattunk egy-egy arcot. Az utóbbiból nem kisebb nevek voltak jelen, mint a Palpatine-t alakító Ian Mcdiarmid, a Leiát megszemélyesítő Carrie Fisher, vagy épp az R2-D2-t és Darth Vader-t életre keltő Kenny Baker és Dave Prowse. Kevésbé aktuális, vagy épp kevésbé ismert karakterek megformálóival is találkozhatott persze aki akart, ott volt például Michael Madsen vagy épp Jason Mewes a Jay és Néma Bob páros egyik fele.
Akár velük is beszélgethetett, fényképezkedhetett tehát bárki, akinek régi álma volt ez, a fő csarnok hátsó részében kialakított fotószobákban pedig profi minőségű közös fényképek készültek bármelyik rajongóról, aki kifizette a kedvenc sztárjához szóló fotójegyet.

De ne feledkezzünk meg a rendezvény képregényes részéről sem, hiszen mi mégiscsak egy képregényes blog vagyunk. Nem is lehetne elsiklani az esemény e vonatkozása mellett egyénként sem, hiszen a London Film & Comic Con idei legnagyobb húzóneve pont egy képregényes legenda volt, a Marvel kiadó egykori vezetője, Stan Lee. Alighanem az Európában emberemlékezet óta nem járó Stan jelenléte volt az, amely ekkorára duzzasztotta a fesztivál látogatóinak tömegét. A hivatalos közlemény szerint ugyanis Lee nem fog többé a kontinensre látogatni, és az idei útja egyféle elköszönés az Államokon kívül élő rajongóitól. Ne feledjük, a képregényírást már a negyvenes években elkezdő alkotólegenda idén lesz 92 éves.

Igencsak résen kellett azonban lennie annak, aki a közelébe akart kerülni, hiszen a vele való fényképezkedésre, vagy épp a nagyszínpadra szervezett beszélgetésre szóló jegyek a többszöri létszámbővítés után is már jószerivel elővételben elfogytak. Ez utóbbi azt jelenti, hogy csak a közönségtalálkozón annyi néző volt vasárnap, mint egy jobban sikerült magyar képregényes fesztivál teljes látogatottsága. Én magam autogram-sorszámot is húztam vasárnap, hátha sorra kerülök, és alá sikerül íratni egy képregényt vele. Bőven 700 fölötti számot kaptam, pedig nem sokkal nyitás után beálltam a sorba (persze végül nem jutottam be; az autogram-osztást idő előtt lezárták, ugyanis a vele fényképezkedni vágyók özöne miatt további aláírások osztására a nap folyamán már nem jutott idő).

Annyit mindenképp hozzá kell még fűznöm, hogy kora ellenére Stan igazán jól viselte a körülötte lévő felhajtást, tolakodást. Amikor csak jutott ideje rá, volt egy-egy kedves szava, vagy elsütött egy-egy poént. Valahányszor életművéről, vagy a Marvel aktuális filmjeiről faggatták, előrukkolt pár vicces anekdotával, és jókedvűen ecsetelgette, milyen nagy szerepe is van egyik-másik kasszasiker születésében annak, hogy hosszabb-rövidebb jelenetek erejéig ő is feltűnik bennük :)

De természetesen nem csak ő képviselte a képregényes színteret. A több tucat ismert és kevésbé ismert képregényalkotó között a magyarok számára is ismerősen csenghetett Alan Davis, Jon Bogdanove, Andrew Wildman, Erik Larsen vagy épp Paul Gulacy neve. Davisszel, noha folyamatosan rengeteget dolgozik a Marvel számára, Magyarországon egy darab X-Men történet erejéig találkozhattunk, Jon Bogdanove pedig a néhai Superman & Batman füzetekből lehet ismerős. Paul Gulacy a Képes kiadó egyik Batman kötete kapcsán lett főként ismert nálunk, Andrew Wildman pedig az itthon is megjelent TransFormers füzetek egyik meghatározó rajzolója volt, és a történet nemrég elindult folytatásán is ő dolgozik (A magyar rajongók számára érdekes lehet, hogy az itthon is kiadott első generációs TransFormers történetek füzetei bizony meglehetősen ritkák. Noha a fesztiválon több tízezer képregény között lehetett böngészni a hatvanas évektől egészen napjainkig, egyetlen egy példányt sem találtam a Marvel által kiadott TF sorozat bármelyik epizódjából is, és az árusok, akárhányszor csak rákérdeztem, határozott nemmel feleltek a kérdésre, hogy kapható-e náluk. Becsüljük hát meg a magyar kiadásunkat - már akinek még van belőle - , még ha pár epizódnyival csonka is maradt).
Rajtuk kívül természetesen voltak még alkotók szép számmal, már befutottak és amatőrök is, és picit szomorú volt látni, hogy hiába az óriási látogatósereg, bizony így is voltak alkotók (és nem csak az amatőr szerzői pultoknál), akik érdeklődők hiányában unatkoztak. Nem magyar jelenség hát, hogy valamelyik kevésbé ismert alkotóval zajló programpontra úgy kell összeterelni a nézőket, hogy üljön valaki a nézőtéren. Nagy név és kis név között (legyenek bármennyire is jók) a világ bármely pontján óriási a különbség érdeklődő-bevonzás terén.

Ezzel el is érkeztünk a rendezvény egyik negatívumához. Egy nagy név ugyanannyira lehet áldás, mint átok. Nem akarom ránk, képregényesekre fogni a rendezvény sikerét, és azt állítani, hogy főleg Stan Lee miatt gyűlt össze a rekord számú nézősereg, de kétségtelen, hogy neki is jelentős szerepe volt benne. És az is biztos, hogy noha a szervezők szándékosan igyekeztek a geekekre - fanatikus rajongókra - hangolni a rendezvényt, nem készültek fel rá, mi van amikor ezek a rajongók tényleg mind beindulnak. A legforgalmasabbnak bizonyuló szombati napon aki helyben szeretett volna jegyet vásárolni, akár négy-hat órát is állhatott a sorban, és a sor nagy részét koradélután el is küldték, amikor a szervezők rájöttek, hogy jobb lesz megteltnek nyilvánítani az akkor már rémesen zsúfolt és levegőtlen helyszínt. Kevés ennyire megviselt és csalódott arcot láttam még fesztiválon, mint aznap. Valószínűleg tucatszám maradtak az épületen kívül olyanok is, akik pedig beöltözve jöttek el, és így biztosan napokig készültek a nagy eseményre. És aki bejutott, annak sem ért véget a sorban állás, hiszen a fényképezkedésekhez és az autogramosztáshoz is sorba kellett állni. Mikor már fél órája álltunk heringként bezsúfolva egy cikk-cakkban kialakított sorban Stan Leehez, láttam rosszullét határán tengődő embert kiállni a sorból és elhagyni a helyszínt, pedig valószínűleg ő is ugyanúgy kifizette a 35 (vagy a létszámbővítés után már 65) fontos jegyet.

Videó a többórás, tömbökön átnyúló sorról:

Negatívumok ide vagy oda, megérte az a pár kellemetlengség, vagy épp a több órás út Londonba. A végén azt éreztem, igen, jó hogy eljöttem, mert olyan valamiben volt részem, amiben sosem lehetett volna, ha otthon maradok. És itt nem a pultoknál böngészésre gondolok, hanem a rengeteg sztárra, a beöltözve pózolók tömegeire, és hogy olyan emberekkel találkozhattam, akiket már tizenéve ismerek kedvenc képregényeim stáblistájából. Kérdés, hogy a magyar képregényes fesztiválok mikor lesznek képesek olyan programokat kínálni, amelyről kilépve bárki azt mondhatja magában, igen, eljöttem, és egy álom vált valóra? Lehetséges ez egyáltalán, vagy, lévén ez Magyarország, mindenkorra a kislétszámos programok és a kvázi ismeretlen sztárvendégek kettősével kell számolnunk?

Londonban sikerült a látogatószámot növelni: idén már több, mint százezer ember látogatott el a film és képregény fesztiválra. Ráadásul 2014 tavaszán a kifejezetten csak képregényre és anime/mangára szakodosott MCM London Comic Con is látogatórekordot döntött, szintén átlépve az addig sosem látott százezer fős határt, hirdetve, hogy a geek kultúra él és virágzik. Nálunk miért csökken a látogatottság, és nem mellesleg a képregények száma?
Nehéz megmondani. De talán lesz majd még másképp.

Néhány további személyes élmény és szerzemény: a blogomon.

Szólj hozzá!