A magyar készítésű mangákról szóló tanulmányunkban már kitértünk rá, általában hány példányban készülnek itthon a mangák, képregények. Ezúttal szeretnénk kicsit általánosabb képet adni a honi példányszámokról.
Akik követik a magyar képregény sorsát, talán tudják, hogy a műfaj a kilencvenes évek elején-közepén élte fénykorát. Amikor még nem voltak annyira elterjedtek az elektronikus médiumok, sőt a tankönyvek is fekete-fehérek voltak, egy színes képregény füzetet kézbe venni valóban nagy élmény volt. Efféle szuperszerkós akcióhősökkel a halandó magyar akkortájt legfeljebb valamelyik műholdas német adón találkozhatott (leszámítva azt az egy darab G.I.Joe sorozatot, ami egyedüliként futott a magyar közszolgálati tévén).
A Semic Interprint kiadó, amely elsőként foglalkozott nagy mennyiségben és tartósan képregények kiadásával, jóval tízezer példány fölött értékesítette sorozatainak egy-egy füzetét. A legsikeresebb pillanatokban akár húszezer közelébe is nyargalászhattak a számok, és a tízezres fogyás már kudarcnak számított. Nem egy sorozatukat két- illetve háromhavi megjelenésre ítélték (így például az X-Ment vagy a TransFormerst), hogy tízezernél több példány elmehessen belőlük. Ekkor még nem sejthették, hogy milyen adatokkal fognak szembesülni a piac képviselői tíz évvel később.
Amikor 1996-ban csődbe ment az amerikai Marvel Comics (amely tíz évvel azelőtt egyik-másik slágerfüzetéből néha még egymillió darabot is értékesített), és csak a ToyBiz játékforgalmazó lánc befektetése mentette meg, már sejteni lehetett, hogy gond lesz a képregény biznisszel. Ha az USA-ban is bedől a legnagyobb, mi várhat a magyar kiadókra? És valóban: 1997 után már csak a Pókember és a Star Wars sorozatok maradtak meg a Semic kínálatából. Ez utóbbiak is 2004-5 környékére mindössze két-háromezer példány körül fogyhattak (noha a Semic honlapján még ekkor is az állt, hogy 14200 példányban terjesztik a Pók-füzeteket). Nem lehetett nem észrevenni, mi okozza a visszaszorulást: a számítógépek és videójátékok elterjedése, azon belül is az egyre látványosabb és élethűbb tartalmak megjelenése, melyekkel egy átlagos képregény már egyre nehezebben tudott versenyezni.
2005-ben hazánkra vetült az olasz Panini nevű terjesztő figyelme. Úgy döntöttek, ők is kísérletet tesznek a honi képregénykiadásra. Hogy megmutassák, hogy sikert csak nagy befektetéssel lehet elérni, minden addiginál jobb minőségű füzeteket dobtak piacra a csúcs időszakot idéző tizenhétezres példányszámban. Négy, havonta megjelenő címmel árasztották el a standokat, receptjük azonban nem vált be: az ő kiadványaikból sem fogyott több, mint a Semicéiből akkor, sőt, tulajdonképpen ugyanazt a pici vásárlóbázist tördelték szét egymás között. Ennek eredményeként a megjelenéseiket előbb megritkították, később pedig teljesen ki is vonultak az országból.
Jobban taktikázott, és terjesztési előnyét ügyesen használta az Alexandra láncot képviselő Cartaphilus kiadó, melynek Watchmen-kötetei gyakorta feltűntek az eladási toplistákon, mégis az elégedetlenségüket tükrözi, hogy megkezdett sorozataik folytatásai rendre el-elmaradnak.
A jelen állás szerint a képregények ezen vonalát itthon már csak a Kingpin kiadó képviseli, mely felvállalva a feladatot, hogy a Marvel univerzum képregényeit továbbra is elérhetővé tegye, könyvesbolti terjesztésben és újságosnál is futtat egy-két címet. Előbbiekből jó esetben ezer darab fogy el, az utóbbiakból a kéthavonta megjelenő Pókember pár ezer, a köztes hónapokban futó Marvel+ pedig ezer példányban kerül a standokra. De ezeken felül még egy rendezvényes és webshopos terjesztésű, mindössze 300 példányban nyomott sorozatra is vannak terveik.
De természetesen nem csak szuperhős-képregények léteznek a világon. Az európai gyártású anyagok kiadásának is van kisebb-nagyobb hagyománya hazánkban. Egyik első kísérletező az előbb már említett Semic volt: 1995-ben az X-07 Akciómagazin formájában két, a hazájában rendkívül népszerű francia képregényt, a XIII és a Largo Winch címűt igyekezett bevezetni a magyar újságospiacra. Mivel a sorozat csupán a harmadik bekezdés szerint akkor rettegett tízezres eladást érte el, a második szám után elkaszálták. Nem tudni, mi járhatott pontosan a Krak és a Képes Kiadó fejében, amikor kereken tíz évvel később ugyanezekkel a címekkel tettek kísérletet (igaz, immár könyvesbolti terjesztésben), de előbb az egyik az egyikkel, majd a másik a másikkal fürdött be. A Krak első XIII-kötetei ötszáz példány körül mehettek el, amit a Képes kiadónak nem sikerült elérnie a Largo Winch-csel, és ők még rá is dupláztak a Sörmesterek képregényekkel is, melyek pedig még ennél is gyengébben fogytak.
Nem találta meg számításait a Dragon Rouge és a Vándorkő kiadó sem, amelyek a szintén francia A torony és A rabbi macskája c. művekkel mutatkoztak be. A magyarok francia munkák iránti érdeklődését (és árérzékenységét) mindenképp példázza, hogy ezekből sem talált 200-300 példánynál több gazdára, a kiadók pedig szinte azonnal fel is függesztették ilyen irányú tevékenységüket. És a várakozásoknak nem megfelelően teljesítő címek sora még folytatható lenne. Jelenleg az Egmont (Asterix kötetek) és a Pesti Könyv (Lucky Luke) jelentet meg tartósan francia képregényeket.
Manga téren is a Semic kiadóé volt az első lépés, amikor 1999-ben elkezdte publikálni a Sailor Moon, majd pedig a DragonBall füzeteket (előbbit furcsa amerikai comics-os, utóbbit pedig furcsa zsebfüzet alakban). Mindkét cím nagyjából két évig futott, igazán nagyot azonban a MangaFannak sikerült dobbantania 2006-ban, amikor bemutatták az Árnybíró című sorozatot, mely már a tradícionális mangakötet formát követte. A MangaFannak az általuk kiszemelt Inuyasha helyett ajánlotta a koreai szerzők ezen művét a japán jogtulaj, és a keleti konkurenciával ekkor még nem rendelkező anyagból 5-6 ezer is elfogyott. Később persze megérkeztek a további mangák, és a szintén ezt a szegmenst célzó vetélytárs kiadók, a nagy választék közepette a legjobb manga-kötetek példányszámai pedig beálltak kétezer körülre. Vélemények, híresztelések szerint a MangAttacknál a Házi Ninja, a Fumaxnál a Dominion teljesített a legszerényebben, a Delta Vision pedig sem a Trigun, sem a Berserk című sorozatát nem is tudta befejezni kellő számú vásárló hiányában. Valamint ide kívánkozik a Képes Kiadó egy szem mangája, a Tűzharcos és A sötétség mélyén, melyre szintén csupán 5-600 ember volt kíváncsi.
A magyar alkotók munkái terén nagy lépésre szánta el magát a Képes Kiadó, melynek vezetői a családi hagyományokra építkezve amellett döntöttek, hogy a modern képregény helyett a klasszikus magyarokat idéző stílussal jelentkeznek a piacon, és ilyeneket kínáló olcsó havi lappal próbálnak szerencsét. Az Eduárd Fapados Képregényújság 2006-ban egészen megdöbbentő, 20 ezer példányos terítéssel rajtolt el, amiből volt hónap, hogy mindössze 500 darab fogyott, hiába igyekeztek a vékony magazint minél olcsóbban kínálni (190 Ft volt). Így az Eduárd előbb próbált némileg változtatni a profilján (több friss magyar anyag közlésével), majd pár füzet erejéig áttért rendezvényes/képregénybolti terjesztésre, ami után pedig végleg el is tűnt. Közel ekkora veszteség érhette a Vadzsra kiadót is, amely - az évtizedet szintén kicsit elnézve - 15 ezer darabot szeretett volna eladni a Szigetvár ostroma című klasszikus képregényéből.
Az Eduárd magazinéhoz hasonló ívet járt be a 2005-től kétezer példányban megjelenő Fekete-fehér Képregényantológia, melyet (illetve utódját, a Papírmozit) egy idő után már csak 120 példányban nyomtak, és halmokban megmaradt köteteit a legutóbbi képregényfesztiválon már ingyen osztogatták a látogatók között. A magyar szerzőknek és munkáikat felkarolni igyekvő kiadóknak be kellett hát látniuk, hogy az itthon született történetekre az általánosnál is kisebb az érdeklődés, és mindössze párszáz fő nyitott az efféle kiadványokra. Azóta a magyar alkotók füzetei beálltak úgy 20-500 darab közötti példányszámra, mellyel alkotóik, kiadóik immár különösebb kockázatok nélkül operálhatnak. (A "20" nem elírás: a Rusz Lívia munkáiból szemezgető gyűjteményt 2009-ben mindössze ennyi példányban mutatták be a szegedi képregényfesztiválon!)
Nem túl bíztató hát a mérleg, de valójában nincs is rajta sok csodálkozni való, hiszen napjainkban egy kortárs verseskötet, vagy egy átlagos szakirodalom sem feltétlenül jelenik meg és fogy el ezeknél nagyobb darabszámban. És hát mi itthon a képregény, ha nem rétegműfaj? Vannak azonban reményre okot adó kivételek is: a régi Füles újságokból elővett és felújított Rejtő-képregények egyikét-másikat akár hétezren is meg-megvették, valamint többezres eladással bírnak a Napirajz kötetei is, jóllehet, ez utóbbit aligha képregény-mivolta miatt szeretik lelkes rajongói.
A szerzők számára a terjesztés alternatíváját, az olvasók számára kedvenc műfajuk túlélését jelentheti az online publikálás, melynek - a kor vívmányainak köszönhetően - természetesen ugyanúgy megvannak a maguk mérhető eredményei, statisztikái, mint a könyvesbolti eladásoknak. A tanulmányunk következő fejezetében az elektronikusan közölt magyar képregények általunk ismert számairól fogunk szemezgetni.
Megjegyzés: Írásunkat nyilvános fórumokon, interjúkban megtalálható, bárki számára hozzáférhető adatokból, beszámolókból állítottuk össze. Az adatok egyike-másika azok közzététele és a cikk elkészülte között érvényét veszthette, így a teljes hitelességért nem tudunk felelősséget vállalni! Ugyanakkor hibajelentés, vagy pontosabb információ érkezése esetén szívesen javítjuk, cseréljük az adatokat, és az ilyen jelzéseket nagyon megköszönjük. Továbbá: cikkünk nem átfogó írás, és helyhiány miatt természetesen nem tartalmaz minden kiadványt, amely a vizsgált időszakban napvilágot látott.
8 komment
Címkék: képregény tanulmány
Ajánlott bejegyzések:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Bayer Antal · http://neroblanco.blog.hu 2012.06.04. 11:24:22
Az első pár számból valóban 20 ezer készült, de ebből csak 10 ezer került ki az újságárusokhoz, a többit ingyenes terjesztésre adta oda a Képes Kiadó a Lapkernek, az ország mindig más és más területén kapták azok, akik kaptak más újságot is. Ebből az időszakból (1-4. szám) a valódi eladások 3 ezer körül voltak.
A XIII története bonyolultabb, ezt részben elmondtuk a múlt heti KKK-n, a lényeg mindenesetre az, hogy mielőtt bele nem kezdtek ezek a kiadók a különböző európai sorozatokba, nem lehetett tudni, hogy mekkora rájuk az igény - utólag igencsak könnyű okosnak lenni. :)
A második korszak a színes borítós, szebb papírra nyomott kivitelezés volt. A váltásnak az volt az oka, hogy a kiadó stratégiája szerint fel akarta kelteni valamelyik napilap (esetleg hetilap) érdeklődését, hogy befogadja mellékletként, és a tárgyalások során szerzett jótanácsok megfogadásaként lett "rendes" címlapja a lapnak. Sajnos, a megkeresett partnerek csak jótanácsokat adtak, de nem ugrottak rá a lehetőségre. Ez a szebb kivetelezés jóval többe került, így hát kénytelen volt a kiadó 20-ról 5 ezerre levinni a példányszámot, az árat viszont 190-ről fel 395-re, és ennek megfelelően a terjesztési helyek száma is csökkent. A váltást nem fogadta jól a piac: ha az 500-as szám túlzás is, de valóban előfordult, hogy aláment 1000-nek a tényleges eladások száma. (Amihez azért hozzá lehet még adni számonként kb. 100-150 példányt, ami az Eduárd képregényboltban és a rendezvényeken fogyott). Természetesen ez akkor is kudarc, de kisebb, mint amilyennek a cikk alapján tűnhet.
Limitált terjesztése viszont csak egyetlen számnak volt, a 9-esnek, amelyet az Eduárd képregénybolt megnyitása alkalmából jelentetett meg a Képes Kiadó. Pontos példányszámra már nem emlékszem, de biztosan 1000 alatt volt, talán 500. Ennek is egy része promóciós anyagként lett felhasználva.
A Fekete-Fehér Képregényantológia 1-5 2000, a 6. 1500 példányban készült. Az első szám gyakorlatilag elfogyott, a másodikból 1500 körül adtunk el, a harmadik viszont már 1000 alá került. Ennek egyértelműen az volt az oka, hogy közben megszaporodott az önálló kiadványok száma, és az antológiákra már nem volt akkor igény (ezt szenvedte meg a Vertigo is).
Ezzel együtt most már ez a sorozat kifizette önmagát, a maradék példányokat részben raktározási problémák miatt kezdtem el szétosztani, részben pedig kedvcsinálóként különböző rendezvények új látogatói számára: könyvfesztivál, Holdfénycon, kisebb egyéb rendezvények - nyilván a képregényrajongók számára a mostani fesztivál volt a leginkább feltűnő ebben a tekintetben.
A Papírmozi első három száma még könyvesbolti terjesztésre készült. Az elképzelés az volt, hogy a Képes Kiadó jobb terjesztési pozícióit kihasználva vissza lehetne tornázni az antológia eladásait a korábbi konfortzónába. Ez sajnos, nem vált be, ezért a kiadvány hosszú szünetre kényszerült. Az "újjászületést" a negyedik számtól kezdve én vállaltam magamra, és onnantól kezdve már valóban a nagyrészt rendezvényes terjesztésre támaszkodó limitált példányszámban jelenik meg. Erre a 100-150 példány egyelőre optimálisnak tűnik. Persze, szeretném ezt növelni, de ahhoz nagyon pozitív hozzáállású terjesztő partnerek kellenének, és ilyet (a Komikonon, a Comicsinvesten és a Képes Kiadó webshopján kívül) még nem sikerült találni. A Bookline-on pl. ezek a kiadványok csak azért vannak fent, hogy az is hozzájuk juthasson, aki nem jár képregényboltba vagy rendezvényre.
Bayer Antal · http://neroblanco.blog.hu 2012.06.04. 11:25:19
Emtrexx 2012.06.04. 11:38:44
Persze a cikkre általánosan igaz, hogy a legrosszabb esetekkel kapcsolatos nyilatkozatokból merít, mivel közepes vagy jó fogyásokat általában senki sem emel ki, amikor eredményeiről mesél, így a bemutatott összkép csakugyan negatívabb lehet a valóságosnál - de hát ezeket az adatokat találtuk.
Bayer Antal · http://neroblanco.blog.hu 2012.06.04. 13:03:57
Még egy gondolat a Rusz Lívia-kötet kapcsán. Kertész Sándor abban a szerencsés helyzetben van, hogy saját nyomdával rendelkezik, így ő maga tudja kikalkulálni a nyomdai árakat, és mindig csak annyit nyomtat, amennyire szerinte az adott pillanatban igény van. Ez azért lényeges, mert kereskedelmi áron számolva az alacsony példányszámú nyomtatás nagyon drága: minél kevesebb példányt nyomtatunk, annál magasabb fajlagos költséget számol fel a nyomda. (Ez a "rendes" nagyobb példányszámú nyomásnál is igaz, de kisebb mértékben. Alacsony példányszámnál - különösen színes kiadvány esetében, márpedig ez az - hihetetlen sokat jelent a különbség.) Úgyhogy azóta már valószínűleg jóval több ment el ebből is.
Már jó ideje pedzegetjük egyébként többen is a "printing on demand" megoldást, csakhogy ahhoz tényleg vagy saját nyomda, vagy nagyon megértő nyomdai partner kell.
kratyosz 2012.06.04. 19:45:27
Emtrexx 2012.06.06. 10:18:50
Szőr Laca 2012.06.07. 23:25:04
hogy a képregény Magyarországon rétegműfaj.
Ráadásul, elég heterogén a rajongótábora
(a mangától egészen az art/comix stílusig
bezárólag). Egyetlen reménysugár, hogy aki megkedvelte a képregényeket, az már valószínűleg rajta marad a cuccon.
elefes 2012.07.03. 14:48:04